A rendezvény kiemelt programpontja a kerekasztal-beszélgetés volt, ahol a HR szakma legaktuálisabb és jövőbe mutató kérdéseit jártuk körbe Vincze Mónika (HR Igazgató, CPI Hungary), Demeter Csaba (Randstad Hungary) és Dr. Márky Ádám (Longevity Project) közreműködésével. A résztvevők közösen gondolkodtak olyan meghatározó témákról, amelyek napjainkban alapjaiban formálják a vállalatok működését és versenyképességét.
A beszélgetés során olyan aktuális területek kerültek fókuszba, mint:
- az employer branding új dimenziói, valamint annak szerepe a tehetségek bevonzásában és a munkáltatói márka erősítésében
- a wellbeing és longevity szemlélet megjelenése a munkahelyeken, és ezek hatása a munkavállalók jóllétére és hosszú távú elköteleződésére
- a munkavállalói élmény (employee experience) jelentősége a megtartásban, motivációban és a vonzó vállalati kultúra kialakításában
A CPI Club is bemutatásra került, betekintést nyújtottunk a program működésébe, céljaiba és az abban rejlő szakmai és közösségépítési lehetőségekbe.
A rendezvény különleges helyszínen valósult meg: a Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest biztosította az eseménynek otthont, amely modern, elegáns és inspiráló környezetével tökéletes atmoszférát teremtett egy tartalmas szakmai délelőtt számára.
Ezúton is köszönjük minden résztvevőnek és partnernek a hozzájárulást az esemény sikeréhez.
Kövessétek figyelemmel közelgő eseményeinket, programjainkat és szakmai kezdeményezéseinket.