Így néz ki a Starschema magával ragadó irodája

Így néz ki a Starschema magával ragadó irodája

Vidám falfestések és gördeszkás közlekedés – és ez csak néhány dolgozóbarát megoldás a sok közül.
 

A vállalat a Balance Building irodaház 7., 9. és 10. emeletén foglal helyet. A felső két szint mellé jött kiegészítésnek a hetedik emelet, mivel egy elég gyorsan fejlődő és bővülő cégről van szó, így ezzel neveztek az idei versenyre. Saját bevallásuk szerint ez egy „öntervező” projekt volt, nem egy vállalkozóval csináltatták meg a helyiségeket, hanem több céggel dolgoztak együtt, és igyekeztek a kollégákat és az ismerősöket is bevonni az ötletelésbe és a megvalósításba is. Otthonosságból tényleg nincs hiány, ráadásul a munkatársak tetszés szerint akár gördeszkával is közlekedhetnek a helyiségekben. Az iroda maga nem egy térben található, hanem a lift és a lépcsőház választja szét, de az iroda két fele szinte teljesen tökéletesen szimmetrikus megfelelője egymásnak. Talán az egyik legpozitívabb elemei az irodarészeknek a hatalmas ablakok és az ez által biztosított világos terek, valamint az utánozhatatlan panoráma.
Az arculatra jellemző, hogy természeti képek jelennek meg a helyiségekben, az egyik előtérben például ázsiai bambuszerdő falfestés látható, mely a konyhában is folytatódik – ahová egyébként heti két alkalommal friss gyümölcs érkezik, melyből bárki bátran vehet. (A festéseket egyébként az egyik kolléga ismerősei csinálták.) További keleti utalások is vannak az irodában, például a tárgyalók nevei és kiegészítői. A Konichiwa tárgyalóban hangelnyelő paneleken, poszter formájában japán videojáték figurák láthatóak, melyet egy kolléga ötlete alapján készíttettek. A tárgyalóasztal hajlított lapja is a hagyományos ázsiai háztetők formáját imitálja. A Zen tárgyaló nevéhez hűen nyugalmat áraszt, a zöld borítás a falon akusztikai funkcióval is bír. A Pacifica meeting room tengerparti témájú, ezért szörfdeszka formájú asztal és egy valódi - hangelnyelő és dekorációs funkciót egyaránt betöltő - szörfdeszka is található.
Több callbox (vagy videókonferencia-szoba) is a kollégák rendelkezésére áll, az egyikből Xbox szobát alakítottak ki. A fejlesztők és üzemeltetők open office-okban dolgoznak, projektek szerint különülnek el. Az egyterű irodákat üvegfal bontja meg, hogy a nagy tér akusztikáját ezzel is javítsák. Ráadásul nem akármilyen buliknak ad otthont a nagy irodarész, mivel egy DJ-pultot is elhelyeztek itt, hogy a kollégák saját lemezeikkel szórakoztathassák egymást. Az iroda másik fele is vidám falfestésekkel tarkított, az előtér itt pálmafás-dzsungeles stílusban hódít. A Training roomban – nem meglepő módon – tréningeket és meetupokat tartanak, itt akár 20-30 ember is elfér kényelmesen, a megfelelő információátadás érdekében pedig a szoba két ellentétes oldali fala írható felülettel borított. Amikor épp nincs semmilyen kötött megbeszélés, egy pingpongasztal biztosít rekreációs lehetőséget. Az iroda ezen felén egy „Language” terem is található, ahol a tanulni vágyó kollégák egyedül vagy kis csoportokban nyelvleckéket vehetnek.